ű [1]
ű [1] főnév ű-t, ű-je [e]
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: az ü-höz hasonlóan, csak a beszélőszervek izmainak erősebb megfeszítésével képzett magas, palatális, hosszú magánhangzó (pl. a tű szó utolsó hangja). Hosszú ű; az ű ejtése, képzése.
II. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele; a teljesebb ábécének az ü és a v közé eső harmincnyolcadik betűje; nyomtatott alakja: ű, Ű. Kis (hosszú) ű; nagy (hosszú) Ű.
