ülnök
ülnök főnév -öt, -e [e] (hivatalos)
Általában vmely hatóság, hivatal, testület, bizottság munkájában szavazati joggal részt vevő tag, aki rendsz. nem tartozik az illető hatóság stb. állandó, rendszeresített személyzetéhez.
1. (jogtudomány) <Meghatározott jogi v. peres ügyekben (váltóügy, szabadalmi ügy, munkaügy stb.)> a bíróság munkájában a hivatásos bírá(k) mellett rendszeresen v. esetenként részt vevő személy. || a. (jogtudomány, 1945 után) Népi ülnök: jogi képesítéssel nem rendelkező személy, aki egy hivatásos bíróval együtt működve, teljes bírói joggal ítélkezik polgári és büntető perekben. A bíróságok hivatásos bírákból és népi ülnökökből alakított tanácsokban ítélkeznek. (A Magyar Népköztársaság Alkotmánya) || b. (jogtudomány, régies) (Ítélő)bíró <a régi megyei és városi törvényszéken>. Rettenetes ítélőterem az; … hidegvérű ülnökök. (Jókai Mór) István uram … a nagy tanácsteremben diskurálgatott az ülnökökkel. (Mikszáth Kálmán)
2. (közigazgatás, 1945 előtt) Árvaszéki ülnök: a megyei v. a városi árvaszék tisztviselője, előadója, aki a gyámsági és gondnoksági ügyeket intézte. Megválasztották megyei árvaszéki ülnökké.
Szóösszetétel(ek): ülnökhelyettes.
ülnöki; ülnökösködik; ülnökség.
