ülőke
ülőke [e] főnév ülőkét, ülőkéje [e]
1. (népies) Általában egyszerű ülőalkalmatosság. A zárka bútorzata egy ágy, asztal és ülőke. (Jókai Mór) Ott volt egy vadkörtefa-törzsök ülőkének készítve. (Eötvös Károly) Memorizált [= felidézgette emlékeit] a vajda [= Eötvös Károly] a kávéházi karosszékben, mint akár a régi magyarok az emlékezetes nagy fák alá helyezett ülőkékben. (Krúdy Gyula) || a. (tájszó) Ház előtti kis pad.
2. Kül. a széknek vízszintes lapja, amelyre ülünk. Letörölte a szék ülőkéjét. || a. Az illemhely, árnyékszék ülődeszkája. Tartsuk tisztán az ülőkét! Az illemhelyen nincs ülőke. (József Attila)
3. (ritka, szépítő, eufemisztikus kifejezésként, tréfás) Ülep (1). Akkorát esett az ülőkéjére, hogy alig tudott felállni. || a. (ritka, tréfás) Jó ülőkéje van: sokáig tud egy helyben ülni, nehezen távozik.
ülőkéjű; ülőkés.
