vakmerőség
vakmerőség [e] főnév -et, -e [ë, e] (gyak. rosszalló)
1. (csak egyes számban) A vakmerő melléknévvel kifejezett tulajdonság v. magatartás; nagy, túlzott bátorság, merészség. Bámulatos, elképesztő, eszeveszett, esztelen, halálmegvető, hihetetlen, hősies, lélegzetelállító vakmerőség. Odáig merészkedett vakmerőségében, hogy … Hallatlan vakmerőséggel támadott. A kukoricásokból nyulak ugráltak ki szemtelen vakmerőséggel. (Mikszáth Kálmán) || a. Vkinek, vminek a vakmerősége: vkinek, vminek a vakmerő volta. Szavainak, viselkedésének vakmerősége. Mindenkit elképesztett vakmerőségével. Ellenségeim nem tudták megbocsátani a toll vakmerőségét. (Tolnai Lajos)
2. Vakmerő tett. Ez vakmerőség! Hogy követhettél el ilyen vakmerőséget? De a vitéz ember nem ugy ijed ám meg Hogy: no, rugjad a port, szaladj el, ne állj meg! | Hanem veti fejét oly vakmerőségre, Amitől maga is csak elszörnyed végre. (Arany János)
