valamiképpen

Full text search

valamiképpen [e] határozószó, határozatlan és vonatkozó valamiképp
I. határozatlan
1. Közelebbről meg nem határozott v. meg nem határozható módon; valamilyen módon, valahogy. Valamiképpen majd eligazítjuk a dolgot.  Nem jöhetnél-e te is velem valamiképpen? Talán mintha az inasom volnál? (Gárdonyi Géza) Új élet nyílt maguk előtt, amelyben valamiképpen el kell helyezkedni. (Krúdy Gyula) || a. Nagy nehezen.  Az ember a legkisebb előnyről sem akar lemondani, amit valamiképpen elért. (Móricz Zsigmond)
2. (ritka) <Tiltó értelmű mondatban, a tiltás keménységének, érzelmi hatásának enyhítésére:> véletlenül.  Kushad Bence vitéz, fejét aláhuzza, | Hogy valamiképen a kő be ne zuzza. (Arany János)
II. vonatkozó (kötőszóként) (irodalmi nyelvben) <Hasonlító mondat bevezető szavaként:> valamint (II. 1), amint, miként.  Valamiképp a nagy folyóvizek a tengerbe omolnak, és senki sem látja, hogy … visszafolynának onnan, hasonlóul nem látta Abdult senki olyan állapotban, hogy pénzt adott volna ki. (Jókai Mór) Valamiképp a mindenféle néven nevezendő emberek külső mivoltukban változandóságot mutatnak, és különbnél különbfélék testi formáikban, azonképpen a hajó is a maga formátumában különböző. (Tömörkény István)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit