vedel
vedel [e-e] ige -t, -jen [ë] (kissé népies, durva)
tárgyas (rosszalló) <Ember> nagy mennyiségben, otromba mohósággal iszik vmit. Vedeli a sok vizet. Nem issza, vedeli a bort. Hazudni, tagadni legjobban tudott, … legtöbb pálinkát tudott vedelni egy hajtókába. (Jókai Mór) Voltaképp a sötét sillerbor által megfestett szódavizet vedelik. (Tömörkény István) || a. tárgyas <Állat> mohón iszik vmit. [A kutya] tizennégy kockacukrot evett meg. Ettől megszomjazott. Eléje rakattam egy tányér vizet … Vedelte. Jól esett neki. (Kosztolányi Dezső) Fölfordulna … [a diák] is, mint a lova … A víztől, amit az utakon vedel. (Babits Mihály) || b. (tárgy nélkül) (rosszalló) Ilyen módon iszik. Igyál rendesen, ne vedelj! Vedeltek, mint a gödények, gyorsan, habzsolva az italt. (Kosztolányi Dezső)
Igekötős igék: bevedel.
vedelés; vedelő; vedelt.
