zabolátlan
zabolátlan melléknév és határozószó
I. melléknév -ul, -abb
1. (ritka, tájszó) Zabola nélküli <ló>; zablátlan.
2. (átvitt értelemben, kissé választékos) Fegyelmet nem tűrő, gátlást nem ismerő, parancsnak, tilalomnak nem engedelmeskedő <személy>; fegyelmezetlen, féktelen, szilaj. Zabolátlan ember, gyermek; ifjú, legény.
3. (átvitt értelemben, kissé választékos) Ilyen személyre jellemző, valló <megnyilvánulás>; féktelen, szilaj. Zabolátlan beszéd, indulat, szenvedély, tánc, viselkedés; zabolátlan nyelvű kölyök. A lepocsékolt nép dühös indulatja kanóccal Adta jelét bosszújának, de oroszlán | Szíve kevésnek volt, hogy mint Matyi visszapofozza, | Ami goromba csapást vett a zabolátlan erőtől. (Fazekas Mihály) Ma nem divat káromkodni. Sőt nem divat zabolátlanul s ok nélkül dühöngve fejezni ki valakinek magát. (Móricz Zsigmond)
4. (átvitt értelemben, választékos) Meg nem fékezett v. meg nem fékezhető, le nem igázott v. le nem igázható, korlátok közé nem szorítható <természeti erő, jelenség>; feltartóztathatatlan, megfékezhetetlen. Zabolátlan folyó, láng, patak, szél. Néhol a meztelen sziklaoldal látszik …, másutt a mély hegyszakadék, mit a zabolátlan folyam tép magának hóolvadáskor. (Jókai Mór) Két kézzel szorítom le a kalapom, mert belekapaszkodik a … zabolátlan, vad … alföldi szél. (Kaffka Margit)
II. határozószó (régies, költői) Szabadon, fékezetlenül, zabolátlanul. Így töltém tizenegy kora éveimet zabolátlan … (Arany János)
