zörög
zörög tárgyatlan ige -tem [e], zörgött, -jön (hangutánzó)
1. <Tárgy ütődés, ütközés, rázás, súrlódás stb. következtében> folyamatosan v. ismételten tompa, érdes hangot ad. Zörög a száraz falevél, a haraszt, a szekér; zörög a dió a héjában, a kosárban; (tréfás, túlzó) (valósággal) zörögnek a csontjai: szörnyen sovány. Édesanyám mi zörög a zsebébe? | Ha dió van, adjon nekem belőle. (népköltés) Hervad már ligetünk … Tarlott bokrai közt sárga levél zörög. (Berzsenyi Dániel) Zörögve indul meg a … könnyű alföldi kocsi. (Tömörkény István) Hosszú, de sovány. Zörögtek a csontjai és köhécselt. (Nagy Lajos)
2. (tájszó) Zörög az ég: mennydörög. Túl a Dunán zörög az ég, | Kedves rózsám szeretsz-e még? (népköltés)
3. <Személy, állat mozgásával, tevékenységével> zajt üt. A katona észrevette a másik szobából, hogy zörög valaki az előszobában. (Vas Gereben) || a. Zörög az ablakon v. az ajtón: bebocsátásért v. figyelmeztetésül kopog, zörget az ablakon v. az ajtón.
4. (bizalmas) <Személy> zsémbel, morgolódik, pöröl, veszekszik. Ne zörögj folyton! Istennel … nagy békességben élt …, hanem annál többet zörgött az emberekkel. (Vas Gereben)
