zsémbel
zsémbel [ë] tárgyatlan ige -t, -jen [ë]
<Rendsz. természetévé vált rossz kedélyállapota folytán> mindennel komolyan v. félig tréfásan elégedetlenkedik, csendesen pörölve zsörtölődik, dohog, morog (2). Zsémbel vkire: szidja, pöröl vele; mindenkivel mindenért zsémbel; egész nap folyton zsémbel. Ez az öregasszony örökösen zsémbel. Jó anyja eléggé Zsémbelt rá; de akár a száraz falra marokkal Borsót hintett volna. (Fazekas Mihály) Édes anyjok … Rájok egyre zsémbel: | Az Isten sem győzné | Ezeket kenyérrel! (Tompa Mihály) Jól van már, öregem, csak ne zsémbelj. (Mikszáth Kálmán)
zsémbelő.
