ADDIG
ADDIG, (régiesen és tájdivatosan p. Mátyusföldén, adzig, l. a czikk végén); ih. Bizonyos időig vagy helyig tartó messzeségnyire, távolságnyira. Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Addig verd a vasat, míg tüzes. Addig élem világom, míg virít ifjúságom. (Népdal). Addig a fáig terjed a határ. Addig fuss a! Az én puskám addig (bizonyos távol pontig) nem visz. Távolsági ellentéte a közelre mutató: eddig. Palóczosan lágyítva: agygyig, egygyig. Elemzését a régies adzig-ban szépen feltaláljuk. „Szent Dorottya asszony adzig szóla nénjeinek, hogy őket is megtérité (Sz. Dorottya élete). Így a debreczeni legendáskönyvben is adzég, adzig sokszor előfordúl. Ma is mondjuk: odáig; a z pedig az az mutató névmással történt összetételből erede: oda azig vagy od’azig vagy od’zig, mivel az önhangzók a nép szájában gyakran kiesnek mint od’adom = odaadom, aztán = azután, tom = tudom stb. odzig pedig, mivel o s a is gyakorta fölcseréltetnek mint aztán oztán, arcz orcza stb. lön: adzig s a z hasonulván addig. Úgy eddig is = ide-ezig = id’ezig = id- vagy edzig, eddig; minthogy régenten az ide is gyakran ede, p. l. edetoa edetoá edestoán (Szent Katalin legendájában). Azok, akik gépileg elemeznek (ad+dig legfölebb az+dig) és a hasonlításban keresnek minden üdvöt, mármár a török dig raghoz folyamodtak, de amely eljárásnak tökéletesen ellentmond az adzig alak, mely a Régi magyar nyelv-emlékek IV. kötete 72. lapja szerént Vasban, Somogyban mai napig is divatozik.
