AHÍT
AHÍT, (ah-ít), áth. m. ahít-ott, par. ~s, htn. ~ni v. ~ani. Valamit mély vágyból, erősen kiván, ohajt. Ahítom őt látni. Különösen kegyeletes érzelemből Istentől kér valamit; imádkozva sohajt.
„Térdepelve éjt napot hosszában
A remete ott ahítva tölt.“
A remete ott ahítva tölt.“
| Vörösmarty. |
Mint ilyen önható, több kedély- és természethangok hasonlatára, milyenek: sikít, rikít, sivít, nyerít, vonít stb. Megnyujtva: áhít. Régiesen; ajéjt sőt aít is. „Mert úr ajéjtja (desiderat) ő szolgálatját.“ Müncheni codex. „És kevánsága aithat.“ „És meglelé, mit aita.“ Katalin verses legendája. „Testi gyönyörüségnek kevánságát ne aitsad.“ Régi magyar passio, Toldytól.
