ÉH, (1)
ÉH, (1), mn. tt. éh-et. Étel, táplálék után vágyó; étel nélkül szűkölködő. Régiesen: eh, l. EH, (3). Éh farkas. Mint az éh farkas, úgy várja. (Km.) Éh borjú. Nem sokat ugrándozik az éh borjú. (Km.) Éh legyek, éh szúnyog. Az éh szúnyog jobban csíp. (Km.) Mondják különösen arról, ki még az nap mitsem evett. Éh gyomorral lenni. Éh gyomorral járulni az Úr vacsorájához.
„Éh gyermekeinket maszlagon
Hízlalta pribégjeivé.”
Hízlalta pribégjeivé.”
Kazinczy.
„A hullám, s éh halseregek kapkodtak utánok.”
Czuczor.
Jelentése főleg a h betűben rejlik, mely a természetet utánozva lehelést, lihegést, erős kivánást jelent; innen az áh, áhit stb. szók is. Különben gyökeleme azon ě, mely az ěszik igéjé, mennyiben az éhség evési vágyat jelent. Hasonló eszmei öszvefüggés látszik a latin ed-o (eszem) és es-ur ... között.
Törökül acs v. ads am. éhes.
