FÁJ, (1)
FÁJ, (1), személytelen ige, m. fájt. Néha az elsőbb személyek sem szokatlanok: fájok, fájsz, fájunk, fájtok. Mondjuk, midőn valamely hatás az érzékekre, s közvetőleg a lélekre kellemetlen és kinzó, gyötrő benyomással van. Használják 1) személyragos alanyesettel, pl. fáj a szivem, fáj a fogam. Szólj fiam, mid fáj. Hallgass nyelvem, nem fáj fejem. (Km.); 2) tulajdonitó esettel. Fáj neki, hogy elmellőzték. Akinek hol fáj, ottan tapogatja. (Km.) Fáj az embernek, ha érdemét nem becsülik; 3) felható ragu névvel, ezen sajátos mondásban: fáj a foga valamire. Nagyon fáj a fogam ezen szép csikóra. Ezek, és hasonlók átv. értelemben mondvák, s nagy vágyást, kivánást jelentenek. 4) távolító ragu névvel, mely a fájás okát jelenti. Fáj a szeme a sok olvasástól. Fáj a lába a sebes járástól. Mitől fáj a fogad?
Származékai: fájás, fájdalom, fájít, fájlal, fájó stb.
Öszvetételei: fej-, fog-, fül-, gyomorfájás stb.
Rokonok vele a hellen οιαι, ϕευ, a latin vae, vah, mandzsur pai, török wai, német weh, sínai hái (dolor); a finnben poden fájok, paasen fájdalmat okozok.
