GYÓN, (1)
GYÓN, (1), (gyó-on) önh. és áth. m. gyón-tam, ~tál, ~t, néha ikesen: gyónik. Eredetére nézve vagy am. jó-on, azaz javul, jóvá lesz, büneit megvallva, magát megjobbítja, (V. ö. GYÓ), vagy pedig a jonhó elavult szóból származik, s am. jonhát, v. gyuhát, v. gyéhát, azaz belsejét kitárja, és valóban tájdivatosan gyohonik is szokásban van. V. ö. JONHÓ. Rokonítható a hellen γνοω, γινωςκω szókkal, vagy perzsa dsan (lélek) szóval is. (Beregszászi). Keresztény ért. am. elkövetett bűneit és hibáit a papnak töredelmesen bevallja, hogy tőlök feloldoztassék, s az úr vacsorájához tiszta lélekkel járulhasson. Husvétkor, vagy más nagyobb innepeken gyónni. Plebánusnak, káplánnak, szerzetesatyának gyónni. Meggyónni minden bűneit. Nyilvánosan vagy fülbe gyónni. Begyónni az ellopott jószágot. Átv. és szélesb ért. vall, megvall, némely rejtett dolgokat mással közöl, de csak olyakat, melyek saját keblében rejteznek, s melyek az ő egyediségét illetik.
