HALAD, (hal-ad) önh. m. halad-tam, ~tál, ~t v. ~ott. Gyöke rokonnak látszik lenni a szalad ige gyökével is, mely felcserélés, s illetőleg módosítás megvan a hörpöl és szörpöl, a hunyik és szunyik, a hámlik és számlik (a gyepes föld eke által) igékben, azon megjegyzéssel, hogy a h gyöngébb lehelést, tehát ‘halad’ mérsékeltebb mozgást, az sz pedig szivást, erősebb lélekzést, tehát ‘szalad’ is sebesebb mozgást fejez ki. Így a többiekben is, az alapértelem ezek szerént módosul. Egyébiránt V. ö. H betű. 1) Előre siet, másokat, vagy bizonyos vonalt, tért maga után hagy. Jól, sebesen halad a gőzhajó, gőzkocsi. Már messze haladtak, el nem lehet őket érni. 2) Előmenetelt tesz a müveltségben, tudományokban, stb. A természettudósok nagyon sokat haladtak a legujabb korszakban. A müvelt nemzetek példájára mi magyarok is haladjunk. 3) Némely igekötőkkel, mint: meghalad, túlhalad, fölülhalad, átható értelmű, s am. elhagy, maga után, maga alatt hagy, fölülmúl. Meghaladni a hegytetőt. Túlhaladni a tengert. Fölülhaladni az iskolatársakat tanulásban és magaviseletben. 4) Távol, messze időre nyúlik, késik. Ezen munka ismét továbbra halad. Ami halad, el nem marad. (Km.). 5) Átv. ért. múlik, tünik. Halad az idő, vegyük hasznát. Némelyek hibásan két l-vel irják és mondják: hallad.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.