HALHATATLAN
HALHATATLAN, (hal-hat-atlan) mn. tt. halhatatlan-t, tb. ~ok. Szoros ért. oly lényről mondják, mely a halálnak nincs alávetve, mely élni soha meg nem szűn. Halhatatlan Isten. Az ember lelke halhatatlan. Szélesb és átv. ért. ami igen sokáig tart, fenmarad. Halhatatlan hírre, dicsőségre vergődni. Halhatatlan érdemet szerezni. Régieknél eléjön hallatlan értelemben is, mai helyesirással: hallhatatlan. Határozóként am. halhatatlanul.
