HÁM
HÁM, (ha-a v. ho-am, mintegy haj-am v. héj-a) fn. tt. hám-ot. Eredetére nézve egy a haj, héj, hí, hiú szókkal, s jelenti általán valaminek haját, kérgét, hüvelyét, burkát. Finnül: hihna. Különösen 1) Gyümölcsnek héja, takarója, bőre; az ilyekről mondani szoktuk, hogy hámlanak, pl. szilva, baraczk, dió, mondola stb. Ebből erednek a hámlik, hámoz, hámt igék és származékaik. 2) Szíjból, kenderből, hevederből stb. csinált szerszám, melybe a lovakat, szamarakat stb. befogják, s mely mintegy haj vagy héj gyanánt takarja testeiket. Előhám, vagyis szügyelő, mely a szügyet fekszi meg; farhám, mely a faron végig a fark alá nyúlik; kanczahám v. hasló, hasaló, melylyel a vemhes kancza hasát általkötik; szélhám, mely a ló két oldalát takarja; szügyhám, azaz előhám; kenderhám. Fakókerék, kenderhám, nemes ember, szürdolmány. (Km.). Kicsin csikó nagy derestűl, hámot húzni tanúl restűl. (Km.). Hámba fogni a lovat. Hámból kirúgni.
