IHL
IHL, ÍHL, (ih-l v. ih-el) áth. m. ihl-ětt, htn. ~eni. Gyöke a fuvást, lehelést jelentő gyöngéd ih hang, s am. fínom, gyöngéd, mintegy szellemi lehhel, fuvással érint. Egyezik vele leh, mely mint ige és lehellést jelentő önálló szó eléjön a régieknél, pl. a Carthausi névtelennél: „De mikoron mégis lehne, gerelyekkel általverék őtet.“ Ihl inkább szellemi értelemben vétetik, s am. lelkesít, szellemi mozgásba vagy működésbe hoz. Isten lelke ihlette a prófétákat. Lelkét mennyei szellem ihli. Isten ihlette belénk a természet örök törvényeit. „Azonkezben úristen szívében íhlé (sugallá) az vén remetének, hogy megkérdené őtet.“ Sz. Katalin prózai legendája.
A törökben ilham am. ihlés (inspiratio). Rokon vele: sugal vagy sugall. Mai napság szokottabban: ihlel.
