KÉRĚG
KÉRĚG, (kér-ěg) fn. tt. kérget, harm. szr. ~e. Kicsinyezve: kérgecske. Gyöke a kört, kerületet jelentő ker. Egyezik vele gyökben a latin cortex, és crusta, szanszkrit karttis (bőr), hellén κρως. 1) Tulajd. ért. a növénynek, különösen a fának legkülső héja, takaró hártyája, mely derekát vagy ágait körülkeríti. Vastag, vékony, sima, cserepes kéreg. Lehúzni a fa kérgét. Annyit használ, mint ebnek a fakéreg. (Km.). V. ö. NÖVÉNY. 2) A csizmákban, sarukban azon kéreg darab, melyet leginkább a hársfáról szoktak lehántani. Kinyomni a csizma kérgét. A kéreg nyomja, szorítja a sarkát. 3) Az emberi tenyéren vagy lábtalpon, lábsarkon megkeményedett bőr. 4) Átv. ért. valaminek külseje, fölszine. Ez a dolognak csak kérge, nem veleje. Ő a dolog kérgén rágódik egyedül.
