KIVÜL
KIVÜL, (ki-v-ül) ih. és névutó. Bizonyos téren, vonalon túl, bizonyos körből mintegy kizárva. Ellentéte: belül v. tájszokásilag: bevűl, bévűl. Ő kivül áll, én pedig belül. Kivül nagy lárma van. Fája a szivem kivül belül, bánat lepi mindenfelül. (Népd.). Hej kivül is, hej belül is, ki van itthon, ha beteg is? (Vörösmarty). Fölveszi a személyes névragokat: (én) kivülem, (te) kivüled, (ő) kivüle stb. Máskép: kivüllöttem, kivölütted, kivölötte; és rajtam kivül, rajtad kivül, rajta kivül. ,Kivüle‘ már a régieknél is eléjön: „Minden thervén folyásnak kivéle” (törvényfolyásnak kivüle). Levél 1546-ból. (szalay Á. 400 levél). V. ö. RAJTA. Fokozva: kivülebb, legkivülebb (a Göcsejben Vass J. szerént); másutt szokottabban: küljebb, legküljebb. Van legkivül is. Fel- és leható ragokkal; kivülre, kivülről. A vele közvetlen viszonyban álló nevek on én ön ragot vesznek fel. Házon, városon, országon kivül. Kerten, kerítésen kivül. Ötön kivül mind megvagyunk. Magán kivül lenni, am. eszén nem lenni. A ,kétség‘ szórag nélkül is használtatik. Kétségen kivül v. kétség kivül. De a régieknél gyakran eléfordúl más esetekben is -on (-ěn, -ön) viszonyrag nélkül: „Az ember az ű teste kivül vagyon mikor haragszik,” (Publius Syrus mondási. Toldy F. kiadása). „Az egy igazság kévöl (kivül) engem nem tanál kegyelmed, és nem szoktam, sem tanultam az nagy szer szót, sem adulaciót.” Levél 1560-ból (Szalay Á. 400 levél.). Több régi nyelvemlékben, különösen a Müncheni codexben: küvöl, pl. kövül vagyon, foris est; a szőlőn küvöl, extra vineam; a zsinagóga küvöl lenne, extra synagogam esset. A régi magyar Passióban: külöl. „Péter kedeg állván az ajtóra.” (Toldy F. kiadása 50. l.). Ugyancsak a régieknél ,kivil is, pl. Pesti Gábor meséiben, a Nádor-codexben. A tiszai vidékeken ma is szokott: kível, pl. kível állni, kível lenni.
