LÜKÖG
LÜKÖG, (lük-ög) gyakor. önh. m. lükög-tem, ~tél, ~ött. Mondják sánta emberről, ki biczegve lép, mintha egyik lábával a földet lökné, azaz lökné, ütné. Továbbá am. hirtelen mozgással ütődik, vergődik, pl. fejfájáskor lűhög a vér. Lükög a víz, ha csapkodják a tartójában. Lűkög belül az ember ujja, ha nagyon öszveszorítják. (Szabó D.). Ugyancsak Szabó D. szerént másképen: lökög. V. ö. LÜKTET.
