NAGYSÁG

Full text search

NAGYSÁG, (nagy-ság) fn. tt. nagyság-ot, harm. szr. ~a. 1) Helynek, vagy helyet foglaló valaminek terjedelmi tulajdonsága, melynél fogva nagynak mondatik. Minthogy pedig ezen tulajdonság aránylagos és viszonylagos, innen általán jelenti valaminek terjedelmi viszonyát másokhoz, vagy bizonyos mértékhez képest. Meghatározni valamely térnek, városnak, falunak nagyságát. A testek nagyságáról mértanilag értekezni. E szobát nagysága miatt nehéz fűteni. 2) Átv. ért. annyiféle jelentéssel bir, a hánynyal a nagy. V. ö. NAGY. Szellemi, lelki nagyság. Számok nagysága. Melegnek, hidegnek nagysága. Érdem, jutalom nagysága. Királyi, fejedelmi nagyság. „Csak azon hatalom, melyet az akarat tettei s meggyőződése akarata fölött gyakorol, képezi minden férfiú nagyságának való mérlegét.“ (B. Eötvös J.). A Tatrosi codexben ,majestas’ ,nagyság’ szóval fordíttatik, ami már Pesti Gábornál és Erdősinél: felség. 3) Mint szólítási tiszteletczím az egyes és többes számú második személyraggal: nagyságod (egy személyhez), nagyságtok (többekhez); magyarországi szokás szerént a méltóságod után áll, Erdélyben ellenkezőleg. (Az állítmány vagy mondomány ,nagyságtok’ mellett is csak egyes számban állhat, mit a régiek soha el nem hibáztak, pl. azt mondja, úgy látja, úgy véli kegyelmetek, és így: méltóztassék nagyságtok, legyen kegyes nagyságtok, látta-e nagyságtok? stb., valamint ,házatok,’ ,könyvetek’ is csak egyes birtok). Társadalmi nyelven magasbrangu, vagy előkelő urakat és hölgyeket illet. Szoros ért. mai szokás szerént nagyságosak a királyi tanácsosok, a latin magnificus értelmében, mint a feltörvényszéki birák, helytartósági tanácsosok stb. V. ö. NAGYSÁD. A régi hivatalos levelezésekben a vármegyék karai és rendei egymást e czímmel tisztelték nagyságtok, kegyelmetek. Régebben csak a legfőbb ranguakat tisztelték a ,nagyságos’ czímmel, mint a nádort (levél 1560-ból Szalay Á. 400. m. l. – Győrmegye levele gr. Eszterházy Miklós nádorhoz, 1627-ből, Történelmi tár VIII. k.); az erdélyi vajdát (levél 1552-ből, Szalay Á.); az erdélyi fejedelmet (Magyar Nyelvemlékek III. köt., levél 1572-ik évből), az osztrák főherczeget is (ugyanott 1577. és 1578-diki levelek; azonban az alárendeltek ekkor már ,felséges’-t is írtak, levél ugyanott 1577-ből); és néha a nagybirtokosokat (levelek 1572-ből. Régi m. Nyelvemlékek. III. k. 1551-ből. Szalay Á. 400. m. l. stb.). Másoknak általában, még az országbirájának is, azt írták: kegyelmed. A ,méltóságos’ czím a régieknél ismeretlen volt.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit