ORTÁLY
ORTÁLY, fn. tt. ortály-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. Heltai szerént am. tanácsi határozat, itélet. „Nem sok tanács után kihozák az ortályt az uraknak tanácsából, hogy Hunyadi Mátyást választották volna magyar királylyá.“ (Krónika 2. dar. 7. l.). Ez értelemben, úgy látszik, nem egyéb, mint a magyarított német Urtheil. Azonban ortályoz és ortályozás származékai túl a Dunán jelentenek perlekedést, zsörtölődést, goromba visszafelelgetést, tehát zörgőbörgő beszédet, mely értelemben or gyöke az erős hangutánzók közé, milyenek: ordít, ordítoz, hurogat, perel, zsörtöl, sorozható.
