ÖRDÖNGÖS, (1)
ÖRDÖNGÖS, (1), (ördöng-ös) mn. tt. ördöngös-t, v. ~et, tb. ~ek. Kit az ördög megszállott, népies kifejezéssel, kibe ördög bujt. Átv. ért. ördögi tetteket, mesterséget, cselszövényt, gonoszságot űző; szelidebb ért. furfangos. Ördöngős ficzkó. Bibliai ért. főnév, tt. ördöngös-t, tb. ~ök. Ördögtől megszállott, zaklatott, üldözött személy. Káldinál: ördögös. „Estve pedig hozának neki sok ördögöseket.“ Máté. 8. 16. „És mikor a tengeren általment volna a gerasénusok tartományába, két ördögös jöve elébe.“ Máté. 8. 28. A Müncheni codexben: ördögvalló, daemonium habens, mely Károlyi Gáspárnál: ördöngös.
