ÖRÖK
ÖRÖK, (ör-ök) mn. és fn. tt. örök-öt, harm. szr. ~e, v. ~je. Szoros ért. ami mindenkor volt, és leszen minek idő szerént sem kezdete sem vége. Az Isten örök valóság. Örök mindenható Isten. Szélesb ért. halhatatlan, végetlen. Örök életet élni. Örök üdvösség, boldogság, kárhozat. Átv. ért. végső időkorig tartós, maradós. Örök hirt, dicsőséget szerezni. Örök emlékezetben maradni. Örök időre alkotott mű. Továbbá ami bizonyos időnek végéig folytonosan tart. Örök fogságra itélt ember, t. i. mig élete tart. Örök szégyenedre válik, mig élni fogsz.
„Csakhogy nálunk még örök
Nem lett akkor a török.“
Nem lett akkor a török.“
Kisfaludy S.
Köz életben némi nagyítással használják rövidebb időről is, midőn azt hosszu gyanánt veszik. Örök veszekedésben élni. Örök panasz, sirás. Örök mindig másokon alkalmatlankodik. 2) Vagyonra birtokra vonatkozólag, ami valakinek kiholta után természeti vagy törvényesen kijelelt utódára száll által, apáról fiúra, unokára stb. átmenő jószág. Ez nekem ősi örököm. Másnak örökét erőszakkal elfoglalni. Szokottabban ugyan az örökség használtatik, de hogy az örök valóságos főnév, kitünik az örökös származékból, mely oly személyt jelent, kinek öröke van, és örökül birni valamit am. örök gyanánt. Örökbe fogadni, venni, tartani valamely gyermeket.
„Másnak örökébe száll a hitvány fattyú.“
Faludi.
Az örök szónak mindkét nemü értelmében alapfogalom bizonyos állapotnak folytonos tartása, bizonyos körben való forgása, keringése, melyet soha el nem hagy az illető tárgy; miért valószinüleg állíthatjuk, hogy azon ör gyökü szókkal áll fogalmi rokonságban, melyek valami köröset, forgót, keringőt jelentenek, milyenek: örv, örvény, örvös; előtéttel: kör körös, gör görbe stb. Tudniillik a régiek az örökkévalóság fogalmát gyürü, vagy karika jelvével fejezték ki. Mennyiben az örök firól fira, ágról ágra szálló birtokot jelent, gyökre rokon hozzá a latin haeres, és német Erbe.
