ÖRÖKKÉ
ÖRÖKKÉ, (ör-ök-é, v. ör-ök-vé) ih. 1) Szoros ért. kezdet és vég nélkül. Az Isten örökké való lény. 2) Végtelenül, mindig, mindenkor. Örökké tartandó mennyei boldogság, pokoli kinok. Dicsértessék a Jézus neve mind örökké.
„Atyafivér vizzé, sőt epeméreggé
Hogy változik által, azt látom örökké.“
Hogy változik által, azt látom örökké.“
Arany. (Buda halála).
„Tarts, mondom, örökké a fülbesugóktól.“
U. ott.
3) Köz értelemben am. aránylag sokáig, tartósan. Örökké azon töri fejét, hogy.... Örökké nyakunkon van, és alkalmatlankodik. Valószinű, hogy e szóban a k csak nyomatosság végett van megkettőztetve, mint ,örökkön’ szóban, s eredetileg örök-é, valamint sok sok-á; ha csak azt nem véljük, hogy a ké átalakult vé képző, mintha volna örök-vé.
