ŐSZ, (2)
ŐSZ, (2), fn. tt. ősz-t, tb. ~ök. Az évnek azon szaka, mely a nyár és tél között esik, tehát szorosan véve az éghajlat különféle szélessége szerént majd hosszabb, majd rövidebb ideig tartó, pl. oly éghajlat alatt, hol a tél már novemberben beüt, az ősz rövidebb. Különösen az éjszaki félgömb mérséklettebb öve alatt az évnek azon szaka, mely a septemberi éjnapegyenlettől december huszonegyedike körülig tart, midőn a tél kezdődik. Őszkor. Őszszel. Őszre kelve. Ősz eleje. Ősz dereka. Ösz farka, v. utólja, v. hanyatlása. Innen újabb elnevezés szerént a september őszelő, az october őszhó, a november őszutó; lásd ezeket. E kérdésre: mikor? rendesen őszszel felelünk; de van őszkor is.
„Őszszel szokott a daru elmenni.“
| (Népd.). |
Őszkor szüretelnek, szántanak, vetnek. Az őszi meleg napokat vénasszonyok nyará-nak nevezik. Eredetére nézve rokonnak látszik az alhangu asz, mint természeti hangot utánzó szóval; vagy pedig, mivel az ősz az emberi élethez hasonlítva az évnek érett, hanyatló szakát jelenti: innen az is valószinü, hogy nevét elavult tulajdonságától vette, s am. ős, vastaghangon ós, v. avas. Törökül: güz.
