PALLÉR
PALLÉR, fn. tt. pallér-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Az idegen eredetü politor, polier után képzett szó, tulajdonkép oly személyt jelent, ki bizonyos művet vagy műtárgyat fínomabbá, czélirányosabbá idomít, csinosít; ezen értelem rejlik a palléroz, pallérozott, pallérozatlan származékokban. Különösen oly személy, ki bizonyos munkásokra fölügyel, s műveiket, munkáikat igazgatja. Útcsinálókra fölűgyelő pallér. A kőmívesek és ácsok között, az építészetben némi ügyességet szerzett személy, ki a legények előtt áll, s az építőmesternek mintegy segéde, s tervének végrehajtója. Kőmívespallér, ácspallér.
