PÁNCZÉL
PÁNCZÉL, fn. tt. pánczél-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a v. ~ja. Hadi fegyverzethez tartozó öltözék, rendesen vas- vagy réz-lemezből, melynek rendeltetése az illető vitéz testét az ellenség szurásai, vágásai, lövései ellen biztosítani. Vas pánczél a mellen. Drótokból szövött panczél. Felkötni, magára venni a pánczélt.
„Vért, sisak, pánczél ragyognak.“
Kölcsei.
„Pánczérát, fegyerét magára fölveszi.“
Gr. Zrínyi M.
Baranyában jelent rövid vászonkabátot. Vadászok nyelvén a vaddisznó lapoczkáin néha ujjnyi vastagságu bőr. (Bérczy K.). Továbbá nagy barna folt, mely a fogoly kakast a jérczétől megkülönbözteti. (Ugyanaz). Idegen eredetű szó; középkori latin nyelven panceria, németül: Panzer, olaszul: panziera, csehül: pancyr stb. Magyarul megfelel neki a vért, mely paist is jelent, V. ö. VÉRT.
