PÁR, (2)
PÁR, (2) fn. tt. pár-t, tb. ~ok, harm. szr. ~ja. 1) Valamely nyirkos testből erjedés által kifejlő melegség, pl. midőn a nedvesen öszverakott széna, szalma, vagy nyirkos helyen tartott gabona általmelegszik, vagy a kovászszal vegyített s melegen tartott liszt kelésnek indúl. 2) Külső melegség által kifejtett, elzárt, és az illető testet átjáró gőz, pl. midőn lúgot csinálnak, vagy gyümölcsöt főznek be, innen párolni valamit, am. ilyetén gőzzel átjáratni. Rokon ezekben azon par gyökkel, mely égést, tüzet jelent.
