PUSZTÚLAT
PUSZTÚLAT, PUSZTÓLAT, (puszta-úl-at) fn. tt. pusztúlat-ot, harm. szr. ~ja. Pusztulás elvont értelemben. „Ugyan megszomorodik ő megpusztólatjában“ (in sua desolatione, Bécsi cod. Baruch IV.); „Nyissad meg te szemeidet, és lássad meg mü pusztólatonkat“ (desolationem nostram. Ugyanott Dániel IX.). „‘Es ő végezete pusztólat.“ (vastitas. Ugyanott).
