RÚG
RÚG, RUG, önh. és áth. m. rúg- v. rug-tam, ~tál, ~ott. A fölemelt lábnak sarkával, vagy talpával, vagy térdével üt, taszít, lök. Rúg a szilaj ló, a tehén, az ökör. A kocsisló kirúg a hámból. A sarkantyúzott paripa felrúg. (Képes kifejezéssel: felrúgott am. megdöglött). Hátba, farba, seggbe, hasba, oldalba, mellbe rúgni valakit. Berúgni az ajtót. Elrúgni a patkót, rugás v. menésközben. Felrúgni valamit a földről. Föl sem rugnám őt. Hozzá rúgott, de nem érte. A rudasló lerúgta a kocsist az ülésről. A kancza megrúgja a csődört. A ménló ritkán rúgja meg a kanczát. (Km.). Rúgd vissza, ha megrúg. (Km.). Rúgd fel, hagyd ott. (Km.). Szélesb. és átv. ért. mondjuk oly testekről, melyekben visszataszító erő van, melynél fogva, ha nyomást szenvednek, ismét előbbi helyzetökbe ugranak vissza. Rúg a puska, midőn lőnek belőle. Rúg a tollakra csinált pamlag, kocsi.
Ezen ige, mint alapértelme mutatja, úgy látszik nem egyéb, mint hangáttétellel: ugor vagyis, ugr, minthogy az állati rugás mindig kisebb-nagyob ugrással történik, honnan neki rugaszkodni valaminek am. ugrándozó léptekkel neki iramodni. Erre vonatkoznak az ily átv. értelmü mondatok: Mennyire rúg a költség? A kiadás száz forintra rugott. V. ö. UGOR.
