SZAKGAT
SZAKGAT, (szak-og-at) gyak. áth. m. szakgat-tam, ~tál, ~ott, par. szakgass. 1) Valamit több részekre, vagy több testet folytonosan tépeget, szakokra fesleni, foszlani kényszerít. Kötelet, húrokat szakgatni. A leveleket, könyveket, hirlapokat szétszakgatni. 2) Több rokon nemü testeket tartalékaiktól rántva, húzva, tépve stb. elválaszt. Kendert szakgatni, azaz, nyűni. Virágokat, leveleket száraikról leszakgatni. Felszakgatni a padlódeszkákat. 3) Rések, likak, hézagok csinálása által több szakra választ, vásít, koptat. Az árvíz szakgatja a partot, töltéseket, gátakat. Ruhát szakgatni, elszakgatni. „Magát a kövekhez szakgatván“ (concidens se lapidibus. Münch. cod. Marc. V.).
Világos, hogy ez igének gyöke azon szak, melyből szakad, szakaszt, szakmány s más ugyanazon alapfogalmú szók származtak, tehát a k eredeti gyökhang, minélfogva mint elemhangot minden származékaiban meg kell tartanunk és kiírnunk, habár kiejtésben s hangejtés természete szerint g gyanánt hangzik. Hasonlóan irandók ezek is: ak, akad akgat; rak rakos rakgat rakogat, (melytől különbözik a rag gyöktől eredt raggat), nyak nyakgat; nyek nyekeg nyekget; nyik nyikog nyikgat; lik likgat; fak fakad, fakgat, ha csak ez utósót a fog igéből nem származtatnók foggat.
