SZÓÖSSZETÉTEL
SZÓÖSSZETÉTEL, (szó-össze-tétel) ösz. fn. Rendszerént két, néha több önálló szónak is egy fogalom kifejezése végett, vagy hogy egyik szó a másiknak értelmét határozza, egybefoglalása, az élőbeszédben folytonos kiejtés, az irásban összeirás által. Az elüllevőt határozó, az utól állót határozandó szónak nevezik. Leggyakrabban eléforduló összetételek 1) főnév főnévvel, pl. asztalláb, karszék, hegedüszó, házfödél, nádkerités, juhakol, szamárfül, kőmíves, borárus, vasárnap, hétfő, napfény, holdvilág, búzaföld, szőlőhegy, rózsavirágkert stb. stb.; 2) igeszó igekötővel: belép, elmegy, felhág, alászáll, megfog, kiküld, levesz, ráüt, visszanéz stb. stb. Ezek gyakoriság kifejezése végett néha mégis kettőztethetnek: be-belép, el-elmegy, vissza-visszanéz. Mindkét nemü összetételben az egyes szókat a régiek igen gyakran különírták, pl. „És vala neki gyümölcs kerte.“ Bécsi codex. Dániel. XIII. „Akarjuk azért, hogy valaki mi közzűlönk az megmondatott szerémi avagy somogyi borokat vehet (így) valahol, tehát bátran be vesse pinczéjében, és tartsa kis asszony napjáig, mell nap be telljesedvén, ki kezdhesse“ Sajó-Szentpéteriek végezése (1403.). Azonban találunk a régieknél ellenkező példákat is, főleg igekötőkkel pl. „Az üdőben kedég feltámadand Michal nagy fedelm.“ Bécsi cod. Dániel XII. „És az üdőben megszabadól te néped.“ Ugyanott. „És ki menvén elválának egymástól“ Dániel XIII. (Az első esetben el van választva a két szó: ki menvén, az utóbbiban össze van írva). „Mint az sajtóba igön megszorétoth szőlő törköly. Nádor-cod. 82. l. (Itt is az igekötő együvé van írva, a két főnév pedig különválasztva). 3) Részesülő főnévvel, mind határzó, mind határozandó szóként, pl. iróasztal, evőkanál, ivópohár; zsebkendő, nyakravaló; akasztófáravaló stb.
