SZŰ
SZŰ, régiesen és tájdivatosan, pl. a székelyeknél am. szív. „Mert szűnek bőségéből szól szá“ (azaz száj. Münch. cod. Lukács. VI.). „Kik a jó szűben hallván az igét megtartják. (Lukács. VIII.). Közbeszurt v-vel is „Te szűvednek kevélsége magasztatott fel tégedet.“ (Bécsi cod. Abdias). Ujabb iróknál:
„Szű szűn dobog, ott állnak ők hallgatva boldogan,
Eltünt a vár s a kunyhó rég az éj homályiban.“
Eltünt a vár s a kunyhó rég az éj homályiban.“
| B. Eötvös J. (Vár és kunyhó.). |
Egyébiránt l. SZÍV.
