SZŰCS, (1)
SZŰCS, (1), fn. tt. szűcs-öt, harm. szr. ~e v. ~cse. Mesterember, ki bizonyos állatok bőreit különféle anyagú csávákkal, savakkal stb. szőröstül, gubástul, gyapjastól kikésziti, s holmi öltözékekre, s más használatra szolgáló kelmékül idomítja. Magyar, német szűcs. Vén farkas előbb utóbb a szűcs csávájába kerűl. Több vidékeken divatozó kiejtéssel szőcs.
Legvalószinűbb, hogy e szónak gyöke szőr, mely nem csak állati hajat, hanem abból készített kelmét is jelenthetett, mint a szűr, honnan szűcsölni a mentét, am. prémezni, prémmel béllelni. Aki tehát a szőrkelme készítésével foglalkodik, szőrös t. i. mesterember, mint a kötélgyártó köteles, az irhacsináló irhás, a kordoványkészítő kordoványos, a posztószövő posztós stb. A szőrös-ből öszvehúzva lett szőrs, szőrcs, mint vakaros vakarcs, tekeres tekercs, habaros habarcs; így változott az s cs-re e szók végén is: bogás bogács, bordás bordács, kovás kovács, ordas ordacs, tanás tanács, kenős kenőcs stb. Végre r kihagyva lett szőcs szűcs, mint, görcs göcs a boton, borstörő bostörő, mert székelyesen mett. Egyébiránt így is elemezhetni: szőr-csi (csináló), mint zubbonycsi, s öszvehúzva: szőcs. V. ö. ~CSI, (1).
