ZAVAR, (2)
ZAVAR, (2) (zav-ar) fn. tt. zavar-t, tb. ~ok, harm. szr. ~a. 1) Valamely folyadéknak idegen részekkel, seprüvel, szeméttel stb. kevert, vegyitett, tisztátalan, homályos, megsürüsödött állapota, melyről azt szoktuk mondani; zavaros. 2) Fölforgatott, bonyolodott, öszvevisszahányt, kuszált állapot, vagy minemüség; rendetlenség. 3) Átv. a kedélynek, vagy észnek fölforgatott állapota, midőn nyugtalankodik, háborog, eligazodni, kellőleg intézkedni, magát elhatározni nem képes, midőn valamivel tisztában nincs. Zavarba jönni, esni. Zavarban lenni. Valakit zavarba ejteni, hozni. Az egész ember csupa zavar. Beszéde merő zavar, melynek se füle, se farka. V. ö. ZAVAR, (1).
