Angustus

Full text search

Angustus (a. m. magasztos, szent), ezzel a melléknévvel tisztélte meg a szenátus és nép Kr. e. 27. Octavianust, az első római egyeduralkodót. Utódai eleinte a szenátus határozatából. viselték, később anélkül is fölvettek, mint császári címet. Marcus Aurelius Kr. u. 161. ráruházta Lucius Verusra s egyuttal uralkodótársává tette meg. Ugyanezt tették a későbbi császárok, ha azt akarták, hogy az, kit utódjuknak jelöltek ki, ne szoruljon rá a szenátus és nép elismerésére. Diocletianus uralkodása idejében történt meg először, hogy a birodalom kormányzása az ezen cimet viselők között tényleg megosztatott, addig, ha több A. volt, csak egy volt az uralkodó. Az A. cimnek megfelelőleg Augusta melléknevük volt a császári ház nőtagjainak. Livia volt az első, ki férje, Octavianus végrendeleti rendelkezése értelmében viselte. Mint az uralkodó császár nejét, elsőizben Agrippinát, Claudius harmadik nejét illette meg. Domitianus óta a császári ház többi nőtagjai, nevezetesen a császár leányai is megkapták. Augusta még több császárok korabeli római légiónak neve is.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit