Árvédelmi tartalék-alap. Nagyobb veszélyt okozó és költségesebb védekezést igénylő árvizek csak ritkán szoktak előfordulni. Az ármentesítő társulatok tehát nem szokták az ilyen rendkivüli árviz ellen való védelem költségét rendes előirányzatukba fölvenni: minek következtében könnyen megtörténhetik, hogy a társulati pénztár éppen akkor ürülne ki, mikor legnagyobb szükség lenne a pénzre. Már pedig az árvédelem sikerüléséhez gyakran igen fontos kellék, hogy úgy az esetleg kényszer utján beszerzett védőanyagok árai, mint ,védelemhez hatóságilag kirendelt munkások bére az illetőknek azonnal kifizethető legyen, s ezek ne legyenek kénytelenek erre hónapokig várakozni: míg t. i. a társulat kölcsön vagy pótkivetés útján gondoskodik a födözetről. Ez okból a vízjogi törvény elrendeli, hogy a társulatok már alapszabályaikban kötelesek a megvédendő vonal minden egyes kilométere után bizonyos öszszeget megállapítani, mely mint Á. a társulat többi pénzeitől külön és akként kezelendő, hogy veszély idején mindig rendelkezésre álljon. A belőle ily alkalommal elköltött rész pedig hat hónap alatt okvetlenül visszapótlandó. Az Á.-t a társulat hitelezői le nem foglaltathatják.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.