Butacsira

Full text search

Butacsira (butaság-csira), törvényszéki állatorvostani szempontból az agyvelő idült, láztalan, gyógyíthatatlan betegsége. Lovakon a betegség tünetei a következők: Az állásban az állatok kevéssé v. éppen nem figyelnek a környezetre, lehorgasztott, v. a jászolra támasztott fejjel, v. pedig homlokukkal a falnak támaszkodva, sokszor egészen rendellenesen elhelyezett lábakkal állnak, miközben füljátékuk rendetlen, amennyiben füleiket, éppen nem, v. nem együttesen irányítják a hangok irányában. Vezettetéskor ügyetlenül és nem szivesen mozognak, hátráltatásuk pedig, főleg felemelt fejjel, nehezen v. éppen nem eszközölhető. Lábaik a legkülönbözőbb állásokba helyezhetők és az állatok azokat sokáig, némelykor az egyensuly veszélyeztetéseig megtartják. Evés közben - a takarmányt gyakran a szájukban felejtve - szüneteket tartanak; iváskor orrukat mélyen a vizbe dugják és csak az orrnyilások elzárása folytán beálló levegőhiány folytán kapják fel a fejöket. E főtünetek mellett az animális élet nyilvánulásai is renyhék (ritka, lassu pulzus, gyér bélmozgás és ürítés stb.), némelykor pedig hozzájok kényszermozgások is társulnak, főleg jártatás és munkaközben. Mind e tünetek munkaközben sulyosbodnak, illetőleg jobban jelentkeznek, szintugy a nyári meleg időszak is sulyosbítja a betegek állapotát. Hasonló hatással van továbbá az intenziv takarmányozás, mig könnyen emészthető takarmány, hűvös helyen való tartózkodás és nyugalom mellett az sokat javulhat. A betegségre főleg a nehezebb, keskeny fejü, kevésbbé nemes fajtáju lovak, s közülük főleg a heréltek az 5-8 éves korban hajlamosak. Minthogy a B.- ban szenvedű lovak, nehéz kormányozhatóságuk, valamint nem ritkán az öntudat zavara által feltételezett dühöngési rohamaik, szintugy hiányosabb táplálkozásuk miatt is sokat vesztenek értékökből ,a betegség legtöbb helyütt a szavatossági főhibák közé tartozik.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit