Duska.
Duska. D.-t inni a régieknél a. m. áldomást inni, valakire ráköszönteni a poharat; (szláv eredetü szólás: horvátul és szerbül na jedan dušsak popiti a. m. egy lélekzetre, azaz egy hajtásra kiinni. Innen aztán duskázni (Gyöngyösinél) és duskálnid a. m. dőzsölni, dorbézolni; duskás a. m. dőzsölni (utóbb sukálni annyit is tesz, mint vendégeskedni, bővelkedni, válogatni mindenben). «Régi duskatársod minden jó uracs» (Vörösmarty: Az unalomhoz). V. ö. Szarvas G. magyarázatát: M. Nyelvőr 1877. 105.
