E, é
E, é hangok. E a legnyiltabb magas magánhangzó (l. Magánhangzók). Szabályszerüen váltakozik a ragozásban és szóképzésben a legnyiltabb mégy magánhangzóval, vagyis a-val: tüzre-utra, körnek-kornak, fordulat-becsület. A rövid e-nek pontosan megfelelő hosszu hang az a magán hangzó, melyet az ęre szóban ejtünk (erre, v. ö. âra arra) s amelyet a népnyelv az ilyen szókban is ejt: elment v. ęment, ęvittük stb. Ez a hang ma legközönségesebb a palócság egy részében, de régente sok szót a többi nyelvjárás is evvel a hanggal ejtett, p. kéz, éjfęl, levęl, nehęz stb. Ma ezekben általánosa a zártabb é hangot ejtjük: kéz, fél levél, nehéz, de ha rövidítjük, ma is a nyilt e hangot alkalmazzuk: kezem, felez, levelet, nehezen. Némely nyelvjárás maiglan megkülönbözteti a kétféle é-t. Igy p. Debrecenben s Esztergomban azt mondják kéz, fél, levél, nehéz, ellenben fílek, szíp elíg, lílek tehát amely szókban már régente is zárt é volt, azokat e nyelvjárások ma í-vel mondják. Az é-nek megfelelő rövid zárt hang az az ë, melyet az embë, kendër, gyerëk, nyerë szók második tagjában és p. a mënet, tëhet, vëttem, ëlég szók első tagjában hallunk. Ilyen ë-vé rövidül az az é, mely már régente is zárt é volt (nem nyilt é), p. ëlég- ëlëget, lélëk-lëlkem. Ezt az ë-t azonban mai helyesirásunk nem különbözteti meg a nyilt e-től s az északkeleti és királyhágóntuli nyelvjárások legnagyobb része a kiejtésben sem tesz különbséget e két hang között. Az alföldi s az udvarhelyi nyelvjárások ë helyett rendszerint ö-t ejtenek: kéröm szépön (az ugynevezett ö-zés), l. Nyelvjárások.
