Falk
Falk Adalbert, porosz államférfiu, szül. Matschkauban (Sziléziában) 1827 aug. 10. Jogi tanulmányainak végeztével törvényszéki ülnök lett Boroszlóban (1850); de 1861. Berlinbe került mint államügyész. Ekkor dolgozta át az u. n. Fünfmännerbuch néven ismert Ergänzungen u. Erläuterungen der preussisch. Rechtsbücher 4. kiadását. Ez a munka, melynek eredetijét Gräff, Koch, Wentzel, Rönne és Simon Henrik irták, nagyfontossági kiegészítő része a porosz közjognak. Ez érdemei fejében F.-ot az igazságügyi minisztériumba hivták, 1858. a lycki kerületben képviselőnek választották s e minőségben Mathis pártjához csatlakozott. A Lippe-minisztérium alatt kilépett a minisztériumból, azonban Leonhardt igazságügyi miniszter visszahivta s előadó-tanácsossá nevezte ki. Tagja volt továbbá az alkotmányozó é.-ném. birod. gyülésnek (1867), a kormány meghatalmazottja a szövetségi gyülésen (1871) és tagja a ném. polg. perrendtartás megállapítására kiküldött bizottságnak. A Mühler-kabinet visszalépése után kultuszminiszter lett (1872 jan. 22.). Nehéz feladat várt rá s heves küzdelmek a katolikus egyházzal és a kat. centrumpárttal. Ugyanakkor a protestáns egyháznak Poroszország nyolc régi tartományaiban az által igyekezett önálló helyzetet biztosítani, hogy az 1875. rendkivüli egyetemes zsinat által elfogadott zsinati szervezetet 1876. a porosz tartománygyülés által is elfogadtatta. Erre azonban az orthodox udvari papi párt magánál Vilmos királynál kezdett F. ellen áskálódni; az általa meghivott Hermannt, az egyházi tanács elnökét buktatták meg, azután magát F.-ot kényszerítették lemondásra (1878). A király ugyan marasztalta F.-ot, de midőn ez látta, hogy Bismarck az eddigi politikával teljesen szakít, ujolag beadta lemondását, melyet most (1879 jul. 14.) elfogadtak. Ezóta a politikai élettel teljesen szakított. 1882. Hammba ment, mint a tartományi főtörvényszék elnöke. Összegyüjtött beszédeiből 3 köt. jelent meg (Berlin 1880).
