Felső-magyarországi bányavárosok
Felső-magyarországi bányavárosok. A török hódoltság korában «Felső-Magyarország» alatt a magyar király uralma alatt álló országrésznek a Tisza mellékén fekvő részét értették. Innen van, hogy a szintén felföldön fekvő Selmec, Beszterce stb. bányavárosokat «alsó-magyarországi»-aknak, a Szepes, Abauj, Borsod vmegyékben fekvőket «felső-magyarországiak»-nak nevezték. Ezen utóbbiakhoz tartoznak a régi szokás alapján 1487-ben megállapított sorrend szerint: Gölnicbánya, Szomolnok (Szepes vm.); Ruda-bánya (Borsod vm.), Jászó, Telkibánya (Abauj vm.), Rozsnyóbánya (Gömör vm.) és Igló (Szepes vm.) Mindezen helyeken régi keletü a bányászat, megelőzve a tatárjárás előtti időket, de bányájuk csak azóta volt szabályozva, mikor 1327. Gölnicbánya Selmecbánya jogaiban és kiváltságaiban részesült és ezen bányajog kiterjedt azután a többi említett helyekre is, illetőleg amikor a 7 bányatelep 1487. Kassán tartott közös gyülésen megállapította szövetkezete szabályait. Ezen bányavidékeknek főhelye volt Gölnicbánya, a bányagrófnak székhelye. Városi kiváltságait IV. Béla király 1264. már ujabbakkkal gyarapította. Innen és Szomolnokról indult ki a felső-magyarországi bányavidék továbbterjeszkedése. Botyz comesnek, a Máriássyak egyik ősének fivére, János 1290. Pecold gölnicbányai polgárnak ajándékozta a kis Gölnic folyó mellékén levő Clara Lux nevü erdőséget, melynek területén keletkezett Merény város. Ugyancsak 1290. IV. László a Kochenseifen patak mellékén elterülő erdőket Hekulnak, a Jekelfalussiak ősének, szintén gölnicbányai polgárnak adta, aki itten Jelekelfalvát alapította. Szomolnok város területén Remete 1284., Svedlér 1312., Lassupatak (Stillbach) 1316. már mint kifejlett bányaműveléssel biró telepek említtetnek. Tamás mester, szepesi várispán megbizására felső-szalóki Kunchmann scultetus 1326. telepítette a mai Helcmanócot. A XIV. sz. elején ezen bányavidéket már csaknem teljesen kifejlődve látjuk és 1327 után Gölnicbánya jogát élveztékj a fenti 7 városon kivül: Merény, Svedlér, Remete, Zsakaróc, Vojkóc, Prakfalu, Helcmanóc, Krompach, Stoósz, Honten, Jekelfalu, Margitfalu, Folkmár és Kvisó. Ezek a bányajog és a bányászat köréhez tartozó törvénykezési ügyekre nézve egy közösséget képeztek, melynek legfőbb felebbezési hatósága a 7 városnak Gölnicbányán összeült közös birósága volt. Ezen szövetséget a Zápolyák erőszakoskodása II. Lajos korában megrontotta. Gölnic, Rudabánya, Szomolnok, Telkibánya a Zápolyák, majd 1527. a Thurzók kezére kerültek. Gölnic, Szomolnok, Remete, Svedlér, Stoósz, Helcmanóc 1638. a Csákyak birtokába mentek át. Minthogy a közös jog mellett csaknem minden községnek külön jogai is voltak, a mi sok zavart okozott, 1751. a felső-magyarországi bányapolgárok közgyülése uj statutumokat készített s egészben ez képezi maig is alapját az «Oberungarischer Waldbürgerverein» külön jogainak. L. még Bányavárosok.
