Garabonciás diák
Garabonciás diák v. garabonciás diák, mindenféle bübájos, ördöngős mesterséghez értő varázsló, kit a szláv, német és román, tehát ugyszólván egyetemes európai néphittel egyező magyar babonás felfogásban egy régibb, pogánykori s egy ujabb, keresztény középkori elemből keveredett alaknak tanulunk ismerni. A régibb elem egy germán Odin-Wotannal rokon vonásokat mutató vihar-démon; az ujabb pedig a középkori vándordiák (a «fahrender Scholast»), aki a néphitnek az előbbiről élő emlékeire támaszkodva, az ördöggel cimboraságban álló büvésznek, sőt vele majdnem egyenlő hatalmu varázslónak tudta magát a naiv lelkek előtt feltüntetni. Erre vall a neve is, amely nálunk olaszból került kölcsönvétel és az olasz negromanzia szó népies gramanzia alakjának magyaros ejtése. Az olasz alapszó pedig a görög νεκρομαντια-ra lévén visszavezethető, első jelentése tulajdonképen «halottidéző», «szellemidéző», megholtak lelkeinek segélyével bübájoskodó varázsló, s csak népetimologiai félreértés alapján vált belőle a «Schwarzkünstler» és a szláv «fekete iskola diák»-ja. A G. v. garabonciás szó eredetét Ipolyi (Magy. Myth. 454. s köv.) saját nyelvünkben keresvén, helytelen következtetésekre téved s egy ősmagyar pogánykori papirendet lát a garaboncok-ban. Fejtegetéseibe azonban tömérdek érdekes adatot sző be, amelyek ez alaknak a néphitben élő képét majdnem teljesen elénk állítják. Kiegészítik e kép vonásait Asbóth Oszkár, Der Garabonciás diák nach der Volksüberlieferung der Magyaren (Archiv f. Slav. Philol. IV, 611-627) és Lázár Béla A garabonciás diákról (Ethnographia, I, 277-285) cimü értekezései. A szó eredetét pedig Szarvas Gábor tisztázta a Nyelvőr VI, 97. s köv. lapjain (V. ö. u. o. 365).
