Gátlás,
Gátlás, gátlóidegek. Vannak idegek, melyek feladata izgalmaik által azon szervek működését megakadályozni, melyekben végződnek. A legnevezetesebb ilyen hatás, melyet a bolygóideg (nervus vagus) a szivre gyakorol (l. Bolygóideg). Érző idegek, mint különösen a has zsigerei érzőidegének izgalma, a nyultvelőben a bolygóidegre terjed át és a szivmozgást lassítja s esetleg meg is állítja. Egy második ilyen gátló hatást fejt ki a nagy zsigerideg a beleken azáltal, hogy azok mozgását tudja korlátozni. A beleknek a bolygóideg mozgató, a nagy zsigerideg pedig gátlóidege. - G. elmekórtani értelemben azon kóros elmebeli állapot, melyben a pszichikai folyamatok lassabban váltódnak ki. A G. ezen fogalma abból a pszichofizikai törvényből indul ki, hogy az idegrendszerbeli ingerek egy bizonyos tempóban törnek egyrészt a perifériából a központ, a szürke agykéreg felé, másrészt a központtól a periferia felé. Ezen lefolyási idő kóros körülmények közt változást szenvedhet abban az irányban, hogy az ingerek lefutásának középtartalma hosszabb lesz. A pszichikai ingerek meglassításának észrevehető kifolyása az, hogy az érzéki benyomások csak elkésve jutnak a központba, azaz, a felfogás tompább lesz, a benyomások összefüződése (associatio) renyhévé válik, sőt mind hiányosabb és tökéletlenebb, és végre a központból kiinduló mozgási impulzusok is sokkal lassabban működnek, mi által a mozgások nehézkesek, minden energia hijjával valók lesznek. Ezen gátlási állapotnak fejlődési fokai különbözők és ezek szerint különböznek annak kóros tünetei. A legkönnyebb fokát mutatja a munkában kifáradt központi idegrendszer, mely mellett kedvetlenség, levertség, bágyadtság és megcsappant élet- és munkakedv észlelhető. Egy magasabb foka a G.-nak nemcsak nehezebben és kedvetlenebbül fékezteti a munkát, hanem minden ingert fájdalmasan percipiál és a nagy szellembeli tompaság érzetében kitér minden inger elől. Ilyenkor kevés képzett dominálja az öntudatot, egy-egy gondolattól vagy szótól a betegek nem tudnak megszabadulni (kényszerképzet vagy gondolat), a külvilág ingerei lelki fájdalommal járnak. A G. fokozódhatik addig, hogy a külső ingerek észre sem vétetnek és szintugy a központban eredt ingerek nem is projiciálódnak: a betegek mereven, szótlanul és mozdulatlanul állnak, ülnek vagy fekszenek órákig, napokig, sőt hetekig, mely gátlási állapot fokát szellemi tompaságnak (stupor) nevezik.
