Hajadonjog

Full text search

Hajadonjog (Jus capillare), 1848. év előtti magyar jogban a fiági javaknál (l.o.) a hajadon leányoknál (quae capillos adhuc velamine nudatos gestant) az a jogi kedvezménye, amelynél fogva atyjuk halála után annak örököseitől lakást, tartást és kiházasítást követelhették. A H. tekintetében különben három esetet kellett megkülönböztetni, ahhoz képest, amint az atya jószágai a fiukra, vagy a testvérekre, vagy magszakadás folytán a fiskusra szállottak. A fiuk Verbőczy szavai szerint (I. R. 67. c. 2. §) a hajadonokat «kiházasításuk ideje előtt éppen azon joggal és módon, miként a meghalálozott atya, midőn életben vala, eleséggel és ruházattal, s az életre minden megkivántatókkal, a jószágok erőjéhez képest növelni, ellátni, tartani és majdan tisztességesen férjhez adni tartoztak». Verbőczy szerint ugyanez áll akkor is, ha a jószág az atya testvéreire szállt. A m. k. kuria azonban ebben az esetben férjhezmenetelökig v. halálukig a hajadon leányoknak itélte oda az atyai javak birtokát. A fiskussal szemben szinte férjhezmenetelökig vagy halálukig a leányok maradtak birtokban. A H. a leánynegyedből (l.o.) alakult. Az orgb. ért. I. 3. §-a a fi- és leányági javak közötti különbséget s az annak kifolyását képező H.-ot az ősiség eltörléséről szóló 1848. XV. t.-c. szellemében eltörölte; a fentartott hitbizományi intézvénynél azonban érintetlenül hagyta. Hitbizományi javakban tehát H.-nak most is helye van.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit