Jugurtha,
Jugurtha, afrikai király és lovas tábornok az ókorban, ki egy ideig komolyan kétségessé tette Afrikában Róma világuralmát. Apja Mastanabal volt, nagyapja Masinissa. Atyja távol tartotta az udvartól, neveléséről nagybátyja, a gyönge Micipsa gondoskodott, kinek fiai: Adherbal és Hiempsal J.-nek játszótársai voltak. Nagybátyja őt küldé egy segédcsapattal a Numantiát ostromló Scipióhoz azért, hogy eltávolítsa, de épp ezzel kedveltette meg a rómaiakkal annyira, hogy saját érdekében csakhamar kénytelen volt őt Micipsa örökbe fogadni és fiai uralmának részesévé tenni. J. alig várta be nagybátyjának halálát (118), tüstént rátette kezét az egész országra. Hiempsalt orgyilkos kéz távolította el, Adherbal Rómába menekült, hová csakhamar J. követei is megérkeztek. Pénzzel és cselszövénynyel ki tudta csinálni, hogy a szenátus, bár felismerte J. veszedelmes politikai jelentőségét, azért mégis (v. éppen azért) ugy intézkedett, hogy osztályra került a dolog J. és Adherbal közt. A jobbik részt J. kapta, aki Adherbalt háborura ingerelte, Certában ostrom alá vette és elfogatván, kivégeztette. Certa lakói kardélre jutottak. Erre a hirre mégis csak kinyilt a szenátus szeme. Memmius néptribun 112. szóvá tette a dolgot, J. követét elutasították, területén sereg jelent meg, mely a nagyobb városokat elfoglalta, a szövetségeseket megfélemlítette s J.-t végre rábirta, hogy megadja magát. De már ismerte a rómaiak gyöngéjét, pénzvágyukat. A numidiai arany békét is szerzett neki, utóbb az is sikerült, hogy a néptribunokat egymás ellen ingerelje és utoljára meg is verte a demoralizált római sereget, melynek vezére: Albinus konzul csufos szerződésre lépett. Ekkor fölébredt a római büszkeség és a hadvezetést az erélyes és ügyes Q. Caecilius Metellusra bizták. Ez először a sereget szervezte, azután maga megvesztegethetetlen lévén, J. ellen saját fegyverét, a megvesztegetést hozta forgalomba. Igy meggyöngítve a numidiai királyt, kinek főereje könnyü lovasságában rejlett, 109. csatába indult ellene és a Muthul folyó mellett legyőzte. A következő évben még rosszabbra fordult J. sorsa; egy ujabb győzelem után a rómaiak elfoglalták Thala városát, amelyből a numidiai király csakhogy megmenekült. E válságos helyzetben Bocchus király, J. apósa, ki addig kétszinü politikát vallott, nyiltan a rómaiak ellen nyilatkozott és J. pártjára állott; ugyanekkor Metellus elkedvetlenedett és helyét a később oly hires Marius foglalta el. Ez kitünő taktikus lévén, belátta, hogy lovasság nélkül nem boldogul, egy csatát a Molochat folyó mellett éjjeli rohammal megnyert, de a további operációkkal várt, mig legatusa, Sulla a lovascsapatokkal meg nem érkezett, amikor aztán J.-t döntő csatában megverték, egyuttal pedig Bocchussal tárgyalásokba bocsátkoztak az iránt, hogy J.-t elfogják és nekik kiszolgáltassák, ami utoljára meg is történt. J.-nak kellett emelnie bilincsben a triumfus fényét, melyet Marius a háboru sikeres befejezéseért jutalmul kapott. Azután az állami fogházba (Tullianum) taszították, hol éhen halt, mások szerint megfojtatott. J.-nak és az általa felidézett történeti eseményeknek klasszikus megirója Sallustius (De bello Jugurthino). V. ö. Mommsen, Römische Gesch. (IV: köt. 5. fej.).
