Jutalék (provisio), a kereskedelemben az a dij, amelyet a megbizó a megbizottnak az ügylet közvetítéseért fizet. A J. különbözik az alkuszdijtól, (l. o.), mely utóbbi az ügynök dija, mig a J. a bizományos, a kereskedő vagy a bankár fáradságának a dija. Ezért a J. különösen a bizományi ügyleteknél és a banküzleteknél fontos. A J. nagysága a kereskedelmi törvény értelmében határozott megállapodás hiányában a helybeli kereskedelmi szokásnak megfelelőleg állapíttatik meg. A kereskedelmi szokások szerint a J. rendesen az ügylet alapját képező tárgy értékének százalékában fejeztetik ki. Banküzleteknél, hol a közvetített érték aránylag nagyobb, a J. pro-milleben fejeztetik ki. - Hogy a vasuti állomások személyzete a forgalmi, személy- és podgyászkezelési, továbbá az árukezelési és a vonatkezelési szolgálat végzésekor nagyobb munkásságot fejtsen ki, takarékosan és jól gazdálkodjék, a mozdonyszemélyzet pedig a kenő és tüzelő anyagokat ne prédálja, a vasutak a J.-rendszert honosították meg. Ennek alapján a számszerüleg kimutatható megtakarításokból, a kiadások apasztásában közreműködő személyzetet, egy meghatározott és meglehetősen komplikált kulcs szerint J.-ban részesítik. L. még Osztalék.
Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!
Vyhledávejte v největším digitálním archivu novin ve východní Evropě, který obsahuje časopisy, vědecké časopisy, týdeníky a deníky.