Kakukfű

Full text search

Kakukfű, kakucskafű, vadcsombor, démutka, timián, balzsamfű, mézfű, tömjénfű (növ., Thymus Tourn.), ajakas, alacsony fű v. gyakrabban félcserje. Levele apró, épszélü, átellenes; álörve többnyire kevésvirágu s majd virágfejecskévé csoportosodik, majd megszaggatva füzérszerü. Virága piros, valamint az egész füve jószagu. 40-100 faja főleg a mediterrán vidéken terem (hazánkban 30). A Th. Serpyllum L. apró félcserje, terjedelmesen szétmászik, levele szálas v. elliptikus, mirigyesen pontozott, az alja felé sertéspillás. Kivált dörzsölve kellemes fűszerillatu, párolgó olaj (egész 0,4%) és szesz (spiritus Serpylli) lesz belőle. Füve bélgörcs ellen, fürdővizbe stb., sőt erősítő teába is használatos. A kecske meg a juh megeszi, virágját pedig kiváltképen a méh látogatja. A népnek kedves illatszere. Úrnapján az utcát szórják be vele. A nép hiedelme szerint a váltott gyermeket megismerteti. A Th. vulgaris L. déleurópai alacsony félcserje, de konyhai célra (kolbászfűszer) meg a méh kedveért gyakran ültetik. Levele széle visszagörbül. Füvéből szintén lesz éteres olaj (egész 0,6%). Erős fűszeres ízü és illatu, herbathymi néven gyomorfájás ellen, valamint az olaja is officinális. A Th. capitatus L. déleurópai, ez a régiek Thymusa. Görögországban fűszernek és orvosságnak a legrégibb idők óta becsülik. A méh nagyon szereti, a hires hymettusi mézet állítólag belőle gyüjti. V. ö. Borbás, Közép-Európa, különösen Magyarország K.-vei (Budapest 1890). L. Aljafás.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit